Családterápiás" ősanyánk" Virginia Satír egy nagyon fontos megállapítása a következő:
"Napi négy ölelésre van szükségünk az életben maradáshoz, nyolcra, hogy jó legyen a napunk, és tizenkettőre ahhoz, hogy növekedni és fejlődni tudjunk."
Sajnos nekem néhol vannak deficitjeim, pro és kontra. De mostantól nagyon odafigyelek!!!
Ezen ne múljon, hogy égig nőjenek a kölykeink (is) :-))))
2014. március 16., vasárnap
2014. február 17., hétfő
Ronda vagyok!
Amikor egyik este a vasaló fölé
görnyedve – miután már néhány napja kerülgettem
- végre nekifogtam a hajtogatott ruháknak, az előszobából hangokat hallottam kiszűrődni, valaki
nagyokat sóhajtott. A résnyire nyitott ajtón át megláttam a lányom, ahogyan az
előszobai tükör előtt áll és a fejét csóválja.
Egy adag vasalt ruhával a
kezemben a szekrényhez indultam. Amikor az előszobába léptem, megszólalt a
gyerekem.
-
ÁÁÁÁ! Megőrülök érted!
Érdeklődve fordultam vissza.
- De, hát mi a baj szívem?
- Minden. Egyszerűen ronda vagyok.
Nézz, csak rám. Nézd, meg hogy nézek ki!
Tanácstalanul néztem rá és szólni
akartam, elmondani, hogy szerintem nincs igaza, hogy mennyire tökéletesnek
látom.. de az én gyönyörű lánykám megelőzött és csak úgy dőlt belőle a szó.
- A fejem nagy, a füleim elállóak,
elállnak érted? Ezért leengedve kell hordanom a hajamat, ja, a hajamat is
utálom, ha legalább göndör lenne… de nem. Rálapul a fejemre és úgy nézek ki.
mint egy……..hagyjuk.
Látom rajta, hogy egyre jobban
belelovalja magát.
- Az arcom csupa pattanás. A melleim is kicsik, a lábaimról már nem is beszélve.
- Miért azokkal mi a baj?
- Hogyhogy mi? Hát nem látod
milyen görbék és rövidek…. a térdeim is
befelé állnak.
Minden csinos lánynak hosszú
lábai vannak. Anya miért vagyok én ilyen szerencsétlen?
Abban a pillanatban a szemei
könnyben úsznak és én érzem, hogy elszorul a torkom.
Mielőtt válaszolhattam volna,
furcsa dolog történt. Hirtelen magamat láttam, ahogy állok a szobámban a tükör
előtt 16 évesen és az anyámnak ecsetelem milyen szörnyen is nézek ki,
felsorolva épp akkor felfedezett számtalan testi hibámat. Látom az anyám
tanácstalan arcát, ahogyan engem néz.
- Anyaaa, most mi van? Figyelsz te egyáltalán?
- Persze szívem persze, hogy
figyelek rád. Válaszoltam kissé megkésve.
Majd a még mindig a kezemben
tartott tiszta ruhát lerakva magamhoz húzom és letörlöm kibuggyanó könnyeit.
Beszélgetünk
arról, hogy ebben a korban mindenkit nagyon foglalkoztat a külseje, hogy én is
átéltem azt, amit most ő. Tudom, hogy fontos számára, hogyan néz ki, hiszen
tetszeni szeretne a fiúknak és ez így van rendjén. Sok változáson megy most keresztül, de ez jó,
ennek így kell lennie. Már nem gyerek és még nem felnőtt, nehezen találja a
helyét. Hogy a külsőségek mellett mennyire fontosak a belső értékek, az igazi szépség.
Beszéltünk a pattanásokról, hogy talán itt az ideje felkeresni egy kozmetikust.
Elmondtam neki, hogy milyen gyönyörű, különleges színű zöld szeme van. Imádom a
jó szívét, a nyitottságát, az eszét és számomra mindig ő lesz a leggyönyörűbb
és a legkülönlegesebb lány.
A vasalni valóval persze ma nem
végeztem, de bevallom nem bánom.
2014. február 8., szombat
1999. június, Veneto
Két lány a
fagyizó teraszán, a hatalmas színes felirat előtt - az egyik kezükben nyolc gombócos
tölcsér, a másik kezükkel a feliratot
mutatják. Póz a fotóhoz: körbeéri a fejüket a vigyor.
Pózolhatnak!!
Huszonévesek, gyönyörűek, barnák, és szerelmesek. Övék az egész nyár.
2013. július, Veneto
Már
visszafele tartanak a szomszéd falu kempingjébe - csak átruccantak ide,
nosztalgiázni egy esti sétára.
Suhannak a ciprusok
az út mellett, férj vezet, gyerekek hátul ricsajoznak, elég hangos a zene is. Ő
pedig igyekszik hang nélkül, észrevétlenül az ablak felé fordulva uralkodni
egyre csak potyogó könnyein. És kétségbe esve próbál valami hihető magyarázatot
kitalálni, arra az esetre, ha észrevenné valamelyikük, hogy sír. De hát mit is
mondhatna??
Megbeszélték
még tegnap, hogy ma este átjönnek ide, megmutatják a gyerekeknek is: itt
nyaraltak először együtt, abban az évben, amikor megismerkedtek. Négyesben, a
két aranyifjú oldalán a két lánnyal…
Nagyon
tetszett az ötlet. Izgatott kíváncsisággal parkoltak le az ismerős főtéren,
tovább sétáltak a fagyizó felé – és akkor meglátta a feliratot:
CARPE DIEM
ugyan úgy, ugyan ott.
Szinte látta maga előtt a fotót - ma is ott
lapul a polcon a fényképalbumban. Rajta a két lánnyal, annak a nyárnak minden
ízével, bájával, ragyogásával. Állt egy pár percig a járdán, a gyerekek már az
út túloldalán futottak a park felé. Félre hajtott fejjel nézte a falon a képet,
és érezte, hogy menthetetlenül könnybe lábad a szeme. Mint egy forgó szél, úgy rohanták meg
teljesen váratlanul, és teljesen érthetetlenül az érzelmek.
Hirtelen
valós fizikai súllyal zuhant rá az érzés, hogy valami véget ért, végérvényesen
visszavonhatatlanul. Mintha ebben az egyetlen, mértani pontossággal megrajzolt
és kimerevített pillanatban ért volna véget a fiatalsága. Itt és most, 41 évesen
négy hónaposan és két naposan.
Látta maga előtt a két lányt. Egy pillanatra
érezte is, amit akkor. Az erőt, féktelenséget, lendületet, és a hitüket. Ahogy mertek hinni a jövőben, félelem és
feltétel nélkül. Ahogyan mertek hinni magukban, a holnapban és a szerelemben. Ahogyan
volt bátorságuk nem törődni azzal, amit otthon hagytak. Merték önfeledten,
igazából élvezni a lopott időt. És igen látta milyen szépek mindketten.
Karcsúak, feszes a fenekük, kerek a cicijük, barna a bőrük, ragyognak a múlt
éjszakától, és a ma éjszakától. És nem félnek semmitől…
És ugyan
ilyen élesen érezte azt is, hogy vége. Soha többé nem fog már így érezni. A világ,
és benne ők ketten, már soha többé nem lesznek ilyenek. Nincs már semmilyen trükk,
vagy csodaszer, semmilyen varázslat, amivel ezt visszaidézhetnék, csak egy
részét csak egy kicsi időre. Elmúlt. A világ és benne ők, végérvényesen
megváltoztak. Kívül és belül. Már nem
fiatalok többé…elfogytak az illúziók.
És ez annyira nagyon fájt ott hirtelen, és
annyira nem tudott mit kezdeni a dologgal, hogy szinte a pánik kerülgette.
Igyekezett
lemaradni kicsit a családtól, és rendezni valahogy a vonásait is. Fogta
a telefont és írt egy sms-t annak az egyetlen embernek a világon, aki ezt az őrületet
most megértheti - a másik lánynak a képről.
Mert bár a
másik lány, sem lány már, (három oka is van annak) – de hál istennek, ott van az
idei fotókon is – és ott lesz 2054-ben is. VELE.
Másnap
kora reggel kimentek a partra. A nyári napfényben már nem is tűnt olyan
drámainak az este. Elnézte őket, ahogy hangosan sivalkodva próbálják kilökni
egymást a csónakból, szeme sarkából pedig látta, vagy inkább csak érezte, hogy
az újság mögött már rég szunyókál a drága.
Mert, hogy a két aranyifjú is megvan ám, csak
egy kicsit antikoltabb lett a fényük.
És amilyen
kegyetlen hirtelenséggel rontottak rá tegnap az érzések, olyan bizonyossággal
érezte most az elégedettséget, és nyugalmat. Nem cserélné el az életét semmiért! Nem változtatna meg semmit! Semmit…
„Az évek magukkal húznak, igaz, hogy
közben zúznak, sebeket ejtenek, de a hegek rengeteg emléket rejtenek.”
2014. február 1., szombat
Búcsú a szatén köntöstől??
A konyha felé kanyarodva,
kezemben egy bögre forró teával, futó pillantást vetek a tükörbe. Bizony kár
volt!! Pillanatnyi döbbenet után, kénytelen vagyok mélyen elgondolkodni a
látottakon.
Ja, hogy mit láttam? Vázolom: kockás
flanel pizsi nadrág, hozzá illő rózsaszín majmos pólóval. Kék ultra vastag thermo köntös, és a koronája a kis szettemnek a lila pöttyös pehelycsizma.
(A pehelycsizma amúgy viccen
kívül okos kis találmány. Drága barátnőm Jézuskája hozta, ismerve ingatag hőháztartásomat.
Sajna nagyon bejött.)
Hát mit mondjak? Kezdtem azon
gondolkodni ez már a vég… és az én életemben már lehet, hogy soha nem tér
vissza a szatén köntös csipkés babydoll combó?
Borzongás futott végig a hátamon
a gondolattól, hogy az milyen iszonyatosan hideg viselet ilyenkor, de rögtön
utána meg attól, hogy ugyan vajon az én imádott uram mennyire tartja szexinek
és kívánatosnak kis nejét ebben az utánozhatatlan pehelycsizmás kis
összeállításban.
Hát inkább nem kérdeztem meg,
tőle. Hanem halálosan komoly ígéretet teszek magamnak, hogy március (na jó
időjárás függvényében április) végéig elsüllyesztem a gardrób mélyére a
pehelycsizmát, és azonnali hatállyal feltúrom a szekrény hátsó traktusát az ott
hányódó sajnálatos módon rendkívül vékony, de lényegesen csinosabb
hálóruhákért. Talán még azt a sötétkék szatén
köntöst is megtalálom.
Remélem, az uram kibírja
tavaszig….
2014. január 28., kedd
Áldás, csoda vagy mindkettő?
Polcz Alaine és Mészöly Miklós házasságkötésük évében,
1949-ben.
"Féltem egy ilyen szép
férfival házasságot kötni. (Mert nem szerettem a szép embereket. Előítélet.)
Féltem írófeleség lenni, mert úgy éreztem nem értek az irodalomhoz. Mindenestül féltem a házasságtól. Mikor már itt laktunk a
Városmajor utcában, és ment el otthonról, mindig néztem utána az ablakból, és
azt mondtam magamban: „Ott megy az életem fele, a nagyobbik fele.” Aztán meg
kellett tanulnom ezt a nagyobbik felét az életemnek függetleníteni magamtól, és
úgy szeretni. Másként nem lehetett élni. Jöttek a krízisek, de kihordtuk
egymást, egymás személyiségét és munkáját. Ötvenkét évig voltam a társa, akkor
is, amikor éppen nem engem tekintett társának. Ezért lehetett többek között,
aki, és én, ami. Segítettük, vittük egymást.”
(Polcz
Alaine: Mi ketten, 2003)
Ezt a
gyönyörű idézetet az interneten találtam. Nagyon nagy hatással volt és van rám,
azóta is. Egy
asszony mérhetetlen szerelme, szeretete a férfi iránt, akit társául fogadott.
Mennyi
mindent elmond ez a néhány sor kettejük kapcsolatáról. Az érzésről, ami
összeköti őket. Mennyi öröm, boldogság, mennyi kín, küzdelem, kiállás, türelem,
mennyi csók és ölelés és mennyi vágy.
Hiszem,
hogy a szeretet erősebb a szerelemnél. Nem csupán egy érzés, annál sokkalta
több. Mert mit is jelent szeretni?
A
szeretet maga a csoda, hisz nem lehet megvásárolni, kikövetelni. Feltétel és ok
nélkül szeretlek, önmagadért aki, és ami vagy. Elfogadom a lényed, erényeiddel
és gyengeségeiddel együtt.
Ha
öröm ér veled örülök, támogatlak utadon és hiszek benned. Bánatodban osztozom,
ha megtévednél, türelemmel várom, hogy visszatalálj önmagadhoz. Betegségben
ágyad mellett vagyok, míg fel nem gyógyulsz, ha bajban vagy biztos fogódzót
jelentek számodra.
Boldog
vagyok attól, hogy szerethetlek és te ettől szárnyakat kapsz. Nem kötlek
magamhoz, hagyom, hogy járd a saját utad, repülj céljaid, vágyaid felé. Ha
pedig zuhannál, kölcsön adom neked a fél szárnyamat, hogy felemeljelek, megóvjalak.
Törődöm
veled, mert mi összetartozunk, megosztjuk egymással lelkünk titkait. Nincs
hazugság, nincs tabu. Igazi társak vagyunk, szenvedélyes nagy szövetség a miénk.
Mi
ez, ha nem áldás, életünk csodája.
2014. január 22., szerda
Hold és Vér
Mielőtt bárki megijedne, nem egy
érzékletes horror történettel kívánok szórakoztatni.
Igazából arról van szó, hogy
olvastam a napokban egy cikket, ami ezt a két szép szimbólumot felhasználva,
nagyon megfogott. A cikk elég erőteljes ezoterikus
hangvételben tárgyalta a női szerepeinket, azok átalakulását az életciklus
folyamán.
És valóban, Hold és Vér, része a női énünknek. Befolyásol minket a HOLDCIKLUS és életünk során női szerepeink kiteljesedése véráldozattal jár. Nem csak a szó átvitt, hanem a valódi értelmében is.
Ahogy növekszik a hold kezdetben
vékonyka kis sarlója, úgy ébredezik a kislányban a nő, és hozzuk meg az
áldozatot az első menstruáció olykor fájdalmas és titokzatos eseményével.
Ahogyan telik a hold az égen
egyre fényesebben, egyre kerekebben úgy növekszik az anyaságunk a méhünkkel
együtt, és szüljük meg a kisbabánkat vérrel és fájdalommal.
És a FOGYÓ HOLDDAL együtt kell
elfogadnunk szép lassan a bennünk zajló változásokat a menstruációnk
elmaradását, és kiteljesedni a nőiesség egy másik dimenziójában, ahol az
életünk során szerzett bölcsességünk, tapasztalataink jelentik a teljességet és
az erőt.
Úgy érzem nekem most az a dolgom,
hogy segítsem az egyenlőre még nagyon vékonyka, de egyre növekvő kis HOLDSARLÓMAT,
hogy felkészülten, bátran és bizakodva fogadja majd az első véráldozatot.
Az én
feladatom elmondani, hogy ez milyen fontos része az életünknek, hogy
természetesen kell megélnünk, nem szabad tehernek tekintenünk, mert csak így
tudunk majd tovább lépni, ha eljön a TELIHOLD IDEJE.
És sokkal - sokkal türelmesebbnek
kell lennem az én drága, szeretett ÚJHOLDAMMAL. Kinek még viszonylag új ez a
szerep és nagyon nehezen szokja meg, hogy a gyakorlatias és tevékeny anyasága
lassan - lassan átfordul, abba a bizonyos háttérbe húzódó bölcsességbe,
tapasztalatba.
És nekem ki kell fejeznem, éreztetnem kell vele, hogy ez
mennyire fontos a számomra, és mennyire szükségem van arra, amit ő ebben az
életszakaszában, nekem a lányának adni tud.
2014. január 19., vasárnap
Amikor a nőnek sajog
A feleségnek napok óta fájdogált a háta,
de nem kérte az urát vigye a kórházba.
Türelmesen főzött, mosott kicsi családjára.
Estére azonban a pihenést már vágyva,
dolga végeztével lehuppant
az ágyra
és férjének
masszázsára várva,
kedvesen kérlelte, hátha az megszánja.
Embere hallgatva, mint panaszkodik nála
lázasan sajnálta nőjét
a jó pára,
mégsem indult be a masszázs technikája.
Elmondta ahelyett, fáj neki a lába
és igaz ami igaz, bárhogyan is szánja,
a kezei is nagyon le vannak strapálva.
Majd ezután magát kényelembe vágva
éhesen a kanapén heverészve várta,
mi lesz ma néki finom vacsorája.
Miután az étellel jóllakott a mája,
néhány percet várva, elszundított a drága.
Ezalatt a feleség
állva a konyhába,
a mosogatóban az edényt sorjázta.
Gondolkodva sorsán végül
nem hiába
bekapott egy gyógyszert
a sajgó hátára.
Majd ébredező férje fordult hozzája s
kérte hozzon néki szódát, nagy pohárba.
2014. január 12., vasárnap
A dátha
Életem
szerelmetes párja, aki a hétköznapok irgalmatlan küzdőterén, rendíthetetlen
erővel és fegyelemmel, acélos önuralommal dacol az elemekkel - gyengélkedik.
Na, nem
nagyon, csak egy kicsit. Bár a kór ádáz erővel próbálja legyűrni testét, tartja
magát fegyelmezetten, elszántan.
Takaróba
burkolózva ül a tv előtt, a kanapé sarkába gubózva, üveges szemmel szorítva
magához a távirányítót. Méla csendjét, szabályos időközönként felváltva
nyögdécselés, köhögés, krákogás és néha egy- egy mélyről feltörő sóhaj szakítja
meg.
Határozott,
ellenmondást nem tűrő orgánuma most kissé fátyolos.
- Drágám
gyere csak nézd meg a homlokom! Nem vagyok lázas??
- Kapar a torkom
kicsit, csinálnál egy neocitránt?
- Ide hoznád
a telefonomat ??
-MI??? Mi
ez, mit akarsz ezzel?? C-vitamin?? Nem kell, alig bírom szétrágni… Na azt az
orrcsöppet biztos nem, szétmarja az orrom!! Hogy??? Gyerek orrcsepp?? Na jó, de hála az égnek a gyerek nem volt
ennyire legyengülve!
A használt
zsepik, és koszos bögrék halmaza egyre nagyobb teret hódít a nappali közepén.
Mikor közlöm
a diagnózist: nátha, testhő 37,2 (az már
láz ugye??) és alternatív terápiaként mellébújok a takaró alá, kicsit alább
hagy a nyugtalansága is. Orrcsepptől megkínzott, elgyötört teste végre megpihen,
és szépen elalszik.
De a beteg vagyok
te pedig gondos ápolónő, aki lesi kívánságaim játékot már a hét hátralévő
felében biztosan játszani fogjuk.
Hát legyen…
a fénylő páncélú lovagunknak is szüksége van néha egy kis pihenőre, plusz
törődésre. Még sem mondhatja, hagyom a
fenébe a lovagi tornát, most csak idebújok az öledbe - mint egy ötéves - és te
cirógasd a fülemet. Ehhez azért még is csak kell valami alibi.
És a legszebb ebben a történetben, hogy a fiúk szeretik a humorunkat, mi meg Őket, úgy ahogy vannak!!!!
2014. január 4., szombat
Üdv újra a fedélzeten!
Legénység teljes
létszámban, vasalt egyenruhában, széles mosollyal arcán a parancsnoki hídon
felsorakozott. Üzemanyagtartály feltöltve. (halászlé, bejgli, zserbó, töltött
káposzta - ez utóbbi kicsit már ki is bugyog - rengeteg nevetés, sok ölelés, némi
pihenés.)
Útra készen, hogy neki vágjunk 2014-nek. Tele tervekkel, amiket persze ki tudja, hányszor kell majd módosítani, újragondolni. De kit érdekel???
Csajok !!! Újratervezésben verhetetlenek vagyunk.
Engem most csak az érdekel, hogy rengeteg van belőle. Nagy utazások, kerek évfordulók, szülinapok, új feladatok, és még ki tudja mennyi minden.
Sok
meglepetéssel, és nyilván sok várt, és kevéssé várt változással.
Nagyon igyekszem én is emlékeztetni magamat, hogy a változás jó dolog. Még akkor is, ha elsőre nagyon rossznak, félelmetesnek és értelmetlennek tűnik. Ha elültek a változás nagy hullámai, észre fogjuk venni benne az új perspektívát is. ( Jaj istenem csak el ne felejtsem majd ezt, ha már javában pánikba estem…Ti se!!)
Nagyon igyekszem én is emlékeztetni magamat, hogy a változás jó dolog. Még akkor is, ha elsőre nagyon rossznak, félelmetesnek és értelmetlennek tűnik. Ha elültek a változás nagy hullámai, észre fogjuk venni benne az új perspektívát is. ( Jaj istenem csak el ne felejtsem majd ezt, ha már javában pánikba estem…Ti se!!)
Ja és még valami: minden egyes nappal közelebb vagyunk a nyárhoz, és a kánikulához. Mentális állapotom, és ítélőképességem szempontjából ez nagyon lényeges, mert hibernált állapotban sokkal rosszabb hatékonysággal működöm.
-
Másodtiszt!!
- Igen Kapitány?
- Teljes gőzzel előre!
- Igen Kapitány?
- Teljes gőzzel előre!
- Gépház!
TELJES GŐZZEL ELŐRE!!!!!!!!!!!!!!
2014. január 1., szerda
Újévi köszöntő
Békés álmainkba ne csalódjunk soha.
Oltalmazzon minket angyalok mosolya.
Lelkünkben béke és szeretet virítson,
Düh és gaz álnokság meg ne szomorítson.
Ostoba szólamra ne hajoljon szívünk,
Gazdagság kísérje minden vidám léptünk.
Útjaink vigyenek igaz célunk felé,
Jövendőnk munkája ne váljon kereszté.
Éjszaka pompásan ragyogjon csillagod,
Veled lehessek, amikor csak akarod.
Egymásra találjon most minden kereső,
Társával éljen minden egymást szerető.
Közösen tegyük szebbé ezt a világot.
Ízleljünk már most mennyei boldogságot.
Váljon minden titkos, szép álmunk valóra,
Áldott legyen minden együtt töltött óra.
Nevetni tudjunk és őszintén örülni,
Odvas idő fogát messze elkerülni.
Keveset mondok végül, de szépet:
Kívánok Boldog Új Évet!
Oltalmazzon minket angyalok mosolya.
Lelkünkben béke és szeretet virítson,
Düh és gaz álnokság meg ne szomorítson.
Ostoba szólamra ne hajoljon szívünk,
Gazdagság kísérje minden vidám léptünk.
Útjaink vigyenek igaz célunk felé,
Jövendőnk munkája ne váljon kereszté.
Éjszaka pompásan ragyogjon csillagod,
Veled lehessek, amikor csak akarod.
Egymásra találjon most minden kereső,
Társával éljen minden egymást szerető.
Közösen tegyük szebbé ezt a világot.
Ízleljünk már most mennyei boldogságot.
Váljon minden titkos, szép álmunk valóra,
Áldott legyen minden együtt töltött óra.
Nevetni tudjunk és őszintén örülni,
Odvas idő fogát messze elkerülni.
Keveset mondok végül, de szépet:
Kívánok Boldog Új Évet!
Minden kedves olvasómnak jó egészséget és boldog, sikeres új
esztendőt kívánok: Zsanga
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)